KIJEVI SZENT VLADIMIR

Azoknak a szláv törzseknek, amelyek a Dnyeper vidékén és az Ilmen-tó környékén telepedtek le, sokat kellett szenvedniök a skandináv normannok pusztításai miatt. Az északi behatolóknak azonban, akiket vélhetõen Rurik vezetett, pozitív szerepük is volt: a Skandináviából Bizáncba vivõ kereskedelmi utak jobb kihasználására ösztönöztek és a szláv törzsek egyesítõ tényezõjévé lettek. A Rurik nemzetségbõl való, elszlávosodott, ötödik fejedelem Vladimir volt, Szvjatoszlávnak és Malfredának (aki Szent Olga nagyfejedelemnõ kíséretéhez tartozott) a fia, aki a Kijev melletti Budutinóban született 960 elõtt. Apja a nagybátyjával együtt Novgorod helytartójává tette, a testvérei azonban elûzték. Arra kényszerült, hogy õsei hazájába meneküljön; csak két év múlva tért vissza skandináv csapatok kíséretében, és elfoglalta az egész kijevi birodalmat. 978. július 11-én vonult be Kijevbe. Az északi Ladoga-tótól a délen folyó Dnyeper középsõ folyásáig, a Kárpátoktól az Oka vidékéig terjedõ területen minden törzs adót fizetett neki. Vladimirnak a fivérén, kijevi Jarapolkon aratott gyõzelme a pogányság védekezése volt a növekvõ kereszténységgel szemben. Az új fejedelem elõször a bálványimádás buzgó elõmozdítójaként lépett fel. A pogány kultuszok újjáélesztése azonban a 10. század második felében anakronizmus volt. Vladimir megérezte az új hit hívását, de politikai okok is közrejátszhattak abban, hogy õ és vele együtt orosz népe is felvette a kereszténységet. Megtérésének belsõ folyamatát csak gyanítanunk lehet. A királyi nemzetségbõl való nõk nagy érdemeket szereztek a korai középkorban a pogány népek kereszténnyé tételében. Hasonlót tételezhetünk fel Vladimir esetében is. A kereszténység felvételére a külsõ ösztönzést talán a görögökkel kötött szerzõdés szolgáltatta. Amikor a bizánci császárokat, II. Bazilioszt és VIII. Konstantinoszt súlyosan szorongatta egy vetélytársuk, a kijevi nagyfejedelemhez fordultak katonai segítségért. Támogatása jutalmazásaképpen Vladimir nõül vehette Annát, az uralkodó császár nõvérét azzal a feltétellel, hogy megkeresztelkedik. Vladimir a keresztséget vagy Kersonban, a krími görög településen, vagy már elõzõen Kijevben a görögökkel folytatott tárgyalásaitól függetlenül vette fel 989-ben. Megkeresztelkedése után Vladimir a bálványképeket a folyóba vettette, és mindenfelé templomokat emeltetett; egyet a fõvárosban az Istenanya tiszteletére. A kereszténység államvallás lett. A fejedelem felfegyverzett kísérete és Kijev lakói egyaránt felvették a keresztséget. A krónikás a nagy eseményt így foglalja össze: "A boldog Vladimir fejedelem megszabadult az ördög szolgálatából, és Istenhez, Krisztushoz, az Urához tért, hozzá vezette népét és megtanította Isten szolgálatára.'' A források, amelyek alig tartalmaznak konkrét tényeket, gazdagok a Vladimir dicséretérõl szóló beszédfordulatokban: új népet alakított ki, új korszakot indított el az orosz föld számára. Zavartalan öröm és naiv derûlátás ragyog át minden tudósításon. Éjszaka volt, de a keresztséggel felragyogott a nappal, és a tizenegyedik órában az orosz nép részesült Krisztus kegyelmében. A hálás újonnan kereszteltek Ilarion metropolita szájával szóltak elismerõen, aki Vladimirral bizonyára ifjúkorában találkozott: ''Általad pillantottuk meg a Szentháromság világosságát.'' Nem lenne helyes a régmúlt idõk embereinek szentségét a mi fogalmaink szerint számon kérni. Nem Vladimir személyes erényessége, hanem az isteni kegyelem túláradó ereje ejtette ámulatba az akkori keresztényeket, és keltett bennük szent tiszteletet. A krónika realisztikusan mondja el a fejedelemnek megtérése elõtti érzékiségét és kegyetlenségét, hogy annál jobban elõtûnjön a kegyelem ereje. Megtért népe nem tudott nagyobb dicséretet mondani fejedelmérõl, mint azt, hogy második Konstantinnak nevezték: Vladimir az elsõ keresztény császár tökéletes mása lett. Kijevben halt meg 1015. július 15-én.

Eseménynaptár

Szeptember 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30