BOLDOG MOYE JÁNOS MÁRTON

A lotharingiai papnak és hithirdetõnek, a "Gondviselés nõvérei'' alapítójának életében szinte megfogható az isteni gondviselés. Francia hazájában és az idegen német földön, s még inkább a távoli Kínában eltöltött évek során egyik-másik munkáját siker koronázta, õ maga azonban végigszenvedte mindezek nehézségeit. Szentségének forrásait és mindazt, ami ezt az életet látszólagos sikertelenségei ellenére is naggyá és termékennyé tette, csak írásainak nyilvánosságra hozatala és boldoggá avatási pere tárta fel. Jean-Martin Moyë 1730. január 27-én született Cutting lotharingiai faluban, az akkori metzi (ma Nancy-i) egyházmegyében. Mélységesen vallásos és rendkívül kemény neveltetését a pont-moussoni és strasbourgi jezsuita kollégiumban kapta; tanulmányait a metzi szemináriumban fejezte be. Itt szentelték pappá 1754. március 9-én, s ugyanitt lett káplán. A buzgó lelkû papnak, aki a város különbözõ templomaiban és késõbb vidéken is lelkipásztorkodott, nagy gondot okozott a vallási közömbösség. Különösen azoknak a fiataloknak a sorsa aggasztotta, akik sehonnan sem kapták meg a vallás alapigazságait. Végül abban látta a megoldást, hogy fogadalmakkal Istenhez kapcsolt, egyszerû tanítónõket küldött hozzájuk. Egyedül és jövedelem nélkül kellett élniük a távoli vidékeken, hogy oktassanak és tanítsák a katekizmust. 1762-ben küldte ki elsõ nõvéreit. Nem volt sem különleges viseletük, sem nevük. Moyë elõször "Szegény nõvérek''-nek, majd "A gyermek Jézusról elnevezett leányok''-nak, a nép pedig a "Gondviselés nõvérei''-nek nevezte õket, és az utóbbi néven váltak ismertté. Nõvéreket egyedül küldeni el vidékre - kortársai szemében alig elviselhetõ, túlzott követelménynek tûnt. Nem meglepõ, hogy az elsõ, bár sikerekben gazdag kísérletek után a püspök megtiltott minden további iskolaalapítást. Moyë alávetette magát a döntésnek, de a püspök hamarosan belátta, hogy mekkora értéket jelent az új alapítás. Az iskolanõvérek elsõ kongregációja az idõk folyamán nagyot fejlõdött. (Az 1954. évi boldoggá avatáskor 8.000 nõvér dolgozott 2.000 intézetben.) Az alapító két munkatársára bízta az akkor még fiatal alapítást, majd 1769-ben felvételét kérte Párizsban a külföldi missziók szemináriumába, mert Kínába akart menni hithirdetõként. Sok nehézség után 1771. december 30-án végül elhagyhatta Franciaországot. A dél-kínai Szecsuán tartományban jelölték ki munkaterületét. 1773. március 28-án megérkezett Csengtu fõvárosba. Negyvenhárom éves volt, amikor kijelölt helyén hozzákezdett a kínai nyelv tanulásához. Mindenki legnagyobb meglepetésére viszonylag gyorsan elsajátította, és egyébként is olyan fiatalos hajlékonyságot mutatott, hogy jól be tudott illeszkedni a kínai erkölcsökbe és szokásokba. Már megérkezése után néhány hónappal François Pottier püspök rábízta Szecsuán tartomány keleti részét, továbbá Kveicsu és Jünnan tartományt is. Kezdettõl fogva izzó buzgóság hevítette, és nem rettent vissza semmiféle veszélytõl, hogy a rábízott nyájat növelje, és mélyebben bevezesse a keresztény igazságba. Már egy év múlva kipróbálhatta a kínai fogság keménységét és nehézségeit. 1774-ben, amikor meglátogatta Kveicsu tartományt, egy hitoktatójával együtt elfogták. A mandarin szerencsére félt a külföldi letartóztatásának bonyodalmaitól, ezért titokban visszaengedte Szecsuán tartományba. Mivel a keresztény közösség a párizsi misszionáriusok területén még nagyon kicsiny volt, az a veszély állt fenn, hogy a környezõ pogányság ismét magába szívja õket. Moyë kezdettõl fogva arra törekedett, hogy mély és szilárd hitalapon nyugvó kereszténységet hozzon létre. Elsõ tette a kínai viszonyokhoz képest valósággal forradalmi volt. Szecsuánban is bevezették a Kína többi részén használt imakönyvet, amely a régi jezsuita hithirdetõk munkájára vezethetõ vissza. Dallamos és szép nyelven írt nagyszerû imádságokat tartalmazott, de az egyszerû nép sajnos nem értette meg. Moyë volt annyira lelkipásztor, hogy az érthetetlen imák használatát tiltsa. Keresztényei számára, akiknek a vasárnapokat és ünnepnapokat többnyire pap nélkül kellett megünnepelniük, kínai munkatársai segítségével olyan imákat szerkesztett, amelyeket mindenki megértett. Az imák egy része kínai hittestvérének, Ly Szent Andrásnak volt köszönhetõ, nagyobbik részét viszont maga Moyë állította össze. 1780-ban lett készen a munkával. A következõ idõkben is többször kinyomtatták, és Szecsuán, valamint a szomszédos tartományok keresztényei számára valamiféle breviárium és misekönyv, sõt vallási kézikönyv lett minden élethelyzetben. Még ma is használják csekély, többnyire nyelvi változatokkal ezekben a tartományokban és a diaszporában élõ kínaiak körében. Moyë ezzel az egyes keresztényeknek és a közösségeknek pótolhatatlan szolgálatot tett. A kereszténység elmélyítésének célját szolgálta az iskolanõvérek intézményének Kínában történt megalapítása is. Moyë a "Gondviselés nõvérei''-vel olyan jó tapasztalatokat szerzett Lotharingiában, hogy Kínában is létre akart hozni hasonló alapítást. Már a korábbi idõben voltak ún. "kínai szüzek'', akik a családjukban éltek, és fogadalommal kötelezték magukat a keresztény tökéletességre való törekvésre. A csupán saját üdvükért élõ "keresztény szüzek''-et akarta Moyë belevonni az Egyház építésébe. A régi Kína voltaképpen nem ismerte a tanult nõt, és valójában a nõ tevékenységét sem családjának és otthonának körén kívül. Moyë az általa és segítõi által kiképzett hajadonokat elküldte a keresztény közösségekhez; nemcsak a gyermekeket kellett oktatniuk, hanem elsõsorban a felnõtt nõket is. Moyë egy harmadik törekvése is kifejezetten forradalmi jellegû, és a kínai papság Kínában történõ képzésére irányult. Korábban minden kínai papjelöltet külföldön képeztek ki. Bár M. Ripa, a Propaganda Kongregáció misszionáriusa Pekingben megkezdte a papképzést, a nagy nehézségek miatt 1725-ben szeminaristáival Európába utazott, majd Nápolyban kollégiumot alapított a kínai papjelöltek számára. A párizsi misszionáriusok jelöltjeiket addig az általános szemináriumba küldték Sziámba, késõbb pedig Pondicherrybe. Moyë világosan felismerte, hogy a kínai papok külföldi képzése nagy hátrányokkal jár, ezért sürgette Kínában való képzésüket. Elsõ kísérletei után, hogy maga vegye kezébe az ügyet, belátta, hogy egyéb feladatai mellett nem vállalhatja ezt is. Odaadó segítõre talált azonban munkatársában, Hamelben. Pottier püspökkel végül szemináriumot alapított Szecsuan és Jünnan határvidékén; ezt Hamel harmincöt éven át önfeláldozó hûséggel vezette. Moyë szorgalmazta a beteg és haldokló gyermekek megkeresztelését. Ez a lelkes buzgóságból fakadó munka azonban némely visszaélések és az üldöztetés veszélyei miatt nem keltett osztatlan egyetértést apostoli társai körében. A keresztényekkel szemben olykor túlzott szigorúságot tanúsított: így például böjti napokon önmegtartóztatást kívánt a házaséletben, a nagy ünnepeket éjszakai vigiliával akarta elõkészíteni, pénteken pedig bevezette a megostorozást. Jóllehet hívei és munkatársai nagyon tisztelték, módszereit illetõen egyre erõsebbé vált az ellenállás más misszionáriusok részérõl. Az apostoli vikárius, Pottier már eddig is elõterjesztett a Propaganda Kongregációnak néhány módszerbeli kérdést, amely általában a püspök értelmezése szerint, Moyë álláspontjával szemben foglalt állást. Moyë ugyan minden esetben engedelmeskedett, de így is maradtak feszültségek. Ezek erõsebbé váltak, amikor Pottier nem az idõs, akkor már helyettes vikárius Moyët, hanem a fiatalabb Jean-Didier de Saint-Martint nevezte ki utódlási jogú püspökké. Saint-Martin megfontolt teológus volt, azért helyezte Pottier a túlzásokra hajlamos Moyë elé. Amikor a hivatalos római kinevezés ismeretessé vált Szecsuánban, Moyë megkérte püspökét, engedje meg, hogy tízéves missziós tevékenysége után Franciaországban szolgálhassa a társaságot. 1783-ban elhagyta Kínát, a párizsi külföldi misszió szemináriumának vezetése pedig lemondott további szolgálatairól. Úgy tûnt, hogy missziós tevékenysége kudarccal végzõdött. Visszatért Metzbe. Elsõ alapításának, a "Gondviselés Nõvérei''-nek sorsát Kínából is nagy érdeklõdéssel kísérte. Már hatvan nõvér tevékenykedett negyven iskolában. Most újból a külsõ és belsõ szervezésnek szentelte magát. Látszólag ezt az alapítást is tönkretette a francia forradalom: a nõvéreket elûzték és szétszórták. Alapítójuk csak néhányukkal tudta elérni Trier városát. Itt tífuszos osztrák katonákat gondozott, s a fertõzõ betegség 1793. május 4-én õt is elragadta. Tömegsírba temették. 1954. november 21-én avatták boldoggá.

Eseménynaptár

Szeptember 2020
HétKeddSzeCsüPénSzoVas
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30